2021. szeptember 20., 13:50
Látogatható a Lovarda a budai Várban, és elkészült a Csikós udvar is
Elkészült a Csikós udvar épületegyüttese: látogatható a Lovarda, és most már a Stöckl-lépcsőn is felsétálhatunk a budai Várhoz.
Elkészült a Csikós udvar épületegyüttese: látogatható a Lovarda, és most már a Stöckl-lépcsőn is felsétálhatunk a budai Várhoz.
Megnéztük, milyen lett az újjáépített Szent István-terem, ami egykor nemcsak Ferenc József elismerését, de a párizsi világkiállítás zsűrijének nagydíját is elnyerte.
Augusztus 20-tól látogatható a Budavári Palota legjelentősebb belső tere, a Szent István-terem, amit Hauszmann Alajos tervei szerint állítanak helyre.
Tavaly március óta szemlélhetjük az újjáépített palota gyönyörű homlokzatát a Hunyadi udvarban, de mostanáig várni kellett, hogy belülről is megnézhessük.
Egy éve zajlik a századforduló legjelentősebb reprezentatív termének felújítása a Budavári Palotában, aminek eredményét a tervek szerint augusztus 20-tól tekintheti meg a nagyközönség.